2009. március 25., szerda
2009. március 23., hétfő
"leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek, de nem amit a munka megteremtett"
Illyés Gyula Az építőkhöz című versének utolsó sorait idéztem.
A bejegyzésben azokat az írókat, költőket, képzőművészeket próbálom összegyűjteni, aki ellátogattak a város építését megnézni, esetleg maguk is részesei voltak rövid időre az építkezéseknek. Mindenestre látogatásuknak bizonyítéka versekben, novellákban, festményekben megmaradt.
A központi lapok állandó tudósítókat küldtek Pentelére, többször járt itt újságíróként Benjámin László, Palotai Boris, Örkény István.
1951-ben mint építőipari segédmunkás itt dolgozott Szécsi Margit költőnő. Palotai Boris is gyakran megfordult az építkezésen, itt gyűjtve össze néhány regényének témáját. Örkény István irodalmi igényű riportokat küldött a fővárosi lapoknak. A városban élt Sándor András író.
A városi tanács 1953 nyarától kezdődően egy lakásban alkotóotthont biztosított azoknak a képzőművészeknek, akik érdeklődtek Sztálinváros iránt, és hosszabb-rövidebb időt akartak itt tölteni. Közöttük volt Bencze László, Herman Lipót, Vidéki Brigitta, Szilvási Margit, Sarkantyú Simon képzőművészek.
A csasztuskák kora
Az öntevékeny művészeti csoportok szervezése is megkezdődött, népitánc csoport alakult. A vállalatoknál alakult kultúrcsoportok, tánccsoportok, kultúrbrigádok, csasztuskázók gyakran munkaidőben, az építkezés sűrűjében keresték fel a legjobb munkásokat, brigádokat, sztahanovistákat és ott köszöntötték őket tánccal, verssel.
Néhány "sztálinvárosi sláger":"Pentelei hármas kocka de magos
tetejében babám az a csillag, de piros
Ameddig csak aza csillag fent ragyog
addig hiszem babám, én a tied maradok.
Penteli leánybrigád de csinos
az orcájuk mint a rózsa oly piros.
Vígan rakják a téglából a falat
felépül egy emelet egy nap alatt"
"Pentelénk, Pentelénk, dicső híred hozzánk elért, híred szájról szájra jár, hozzád készülünk mi már. Te lész erős várunk, Pentelénk..."
De a helyi újságban verseket is olvashattunk, melyeket természetesen a dolgozók írtak:
"Dolgozunk vidáman, jól telnek a napok
Mint földből a gombák, nőnek az alapok."
"Egy akarattal, az ifjakkal harcol a vén brigád
amíg felépítjük a vasműt, a béke városát..."
Néhány verses jelszó:
"Béke várat alkotunk, Sztálin Műnél maradunk!"
"A Radarban elkapott az eső, azért mégis én leszek az első"
"Fütyülünk az esőre, kongresszusért előre!"
Nehéz volt nagyon komolyan megírni a bejegyzést, a radari eső után nem bírtam tovább:-)
Az oktatás és a kultúra letelepedik a városban
1951 szeptember közepén megnyílt az első iskola, Vasvári Pál nevét vette fel. Az első óvoda szintén ezen az őszön nyitotta meg kapuit, melyet Krupszkájáról neveztek el.
Decemberben átadták a Dózsa filmszínházat.
A Sztálinvárosban keresett pénzből legkevesebbet művelődésre kellett költeni. Nem mintha nem lett volna a kor színvonalának megfelelő kulturális élet a városban. Inkább azért, mert a színház- és mozielőadások vagy ingyenesek voltak, vagy potom áron árusították a jegyeket – és ezeket jobbára a szakszervezet vette meg és adta a dolgozóinak.
1951 júniusában már három kultúrotthon működött a városban ezek, közül kettő, a József Attila és a Petőfi színpaddal is rendelkezett. Hét klubszobájuk volt a dolgozóknak és a könyvtárak 15500 könyvet kínáltak olvasásra.
A városi könyvtárak állománya is gyarapodott Az OMK 1951 június 8-án telepítette le az úgynevezett alapítványt, amelyhez a Szabó Ervin Könyvtár és a székesfehérvári könyvtár is hozzátette a maga küldeményét. Országos akció indult a könyvtár bővítésére, mégpedig úgy, hogy mindenki felajánlotta megunt vagy elajándékozhatónak vélt könyvét a sztálinvárosi könyvtár javára. A könyvtár a Vasvári Pál Általános Iskolában kapott otthont.

2009. március 22., vasárnap
A hősök kora
1950. május 2. örökre nevezetes dátum marad a Duna partján. Amikor néhány kubikos, kőműves, ács elindult a hatos úton a folyó mentén, nyomukban észrevétlenül ott járt a történelem. A Duna 1582. folyamkilométerénél új város született.
A pentelei építkezés a mai Május 1., Ady Endre, József Attila és Beloiannisz utcákban, az úgynevezett Kocka, Csont, Bivaly, és Szekció házakkal kezdődött.
1951 végén Révai József és Major Máté egyetemi tanár vitát kezdeményezett a korszerű építési stílusokról és esztétikáról. A vitából azt a következtetést vonták le, hogy a lakóházak nem a szocialista építőművészet gyermekei. Az esztétikai vitából a Galaktionov-féle építési stílus került ki győztesen, amely a belső udvaros megoldásokat szorgalmazta. E győzelem meghatározza a városépítés második szakaszát, amely 1952 közepéig tartott. Ekkor születtek a mai Erkel kerti, Liszt Ferenc kerti lakóépületek tervei, a mai Ságvári városrész néhány jellegzetes épülete, az Arany Csillag Szálloda és Irodaház épülete.

2009. március 11., szerda
A város főépítésze
Bercsényi utca 2.
Weiner Tibor apja szándékai ellenére választotta az építészi hivatást.
Két szemeszter erejéig a Bauhaus hallgatója volt Hannes Meyer irányítása alatt, később vele és tanítványaival áttelepültek a Szovjetunióba. Ezt követően Párizsban dolgozott, feleségével a háború elől Chilébe menekültek. Kezdetben önálló építészként dolgozott, majd a santiago-i egyetem építészfakultásának tanára.
A háború után hazajött. 1950-től haláláig különböző pozíciókban és szervezeti keretek között irányította Sztálinváros tervezését, építését.
2009. március 9., hétfő
"Csinált" városok
A kifejezést Szirmai Viktória használja azonos című könyvében a szocialista városokra. Ezek a városok: Ajka, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Oroszlány, Ózd, Salgótarján, Százhalombatta, Tatabánya, Tiszaújváros, Várpalota.
A városok a következő kritériumoknak felelnek meg:
- a politika és a gazdaságpolitika által kiemelt szerepű települések
- létesítésük elsődleges célja az urbanizálatlan térségek ipari fejlesztése, álatában egyetlen órási termelőüzem, vagy nehézipari ágazat dolgozói számára épültek
- az iparban foglalkoztatottak mindig túlsúlyban voltak
- fokozottan érvényesültek a modern építészet és várostervezési-szervezési élméletek: nemcsak a nagyipari üzemeket, hanem a hozzájuk tartozó várost is egységes tervek szerint építették fel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)